Vajda Júlia 1945 szilveszterén ismerkedett meg leendő új férjével, Jakovits József szobrásszal. „Jaki” a szociáldemokrata és kommunista párthoz is közel álló Munkás Kultúrszövetség megbízásából szervezett Fekete Nagy Bélával közösen művészkolóniát a Rózsadombon lévő, Ady Endre utca 17. alatti, elhagyott villában. Bálinték már ott laktak, és januárban Júlia is beköltözött. Októberben világra jöttek a koraszülött ikrek, Jakovits Iván és Vera.

Jaki autodidakta művész volt, eredeti szakmáját tekintve esztergályos. 1945 után rohamos tempóban vált ismertté, és a kortárs magyar szobrászat élvonalába került. Ebben döntő szerepe volt az Ady Endre utcai művészkolónián szerzett új hatásoknak, a Júliával 1945 és ’46 fordulóján létrejött kapcsolatnak, a Bálinttal és az Európai Iskolával való megismerkedésnek, és az így megismert Vajda-életmű hatásának. A Vajda Júliával való szerelem és házasság Jakovits számára egyfajta bekerülést jelentett. Két év alkotómunka után Hamvas Béla és Kemény Katalin könyvükben Jakovitsot már a legjobb magyar művészek között emlegették. Kiállításokon vett részt, eladott, és Születés című szobrát meghívták a Salon des Réalités Nouvelles 1947-es párizsi kiállítására.

Az új hatalom azonban az Európai Iskola beszüntetésével egy időben az Ady Endre utcai művész-házat is felszámolta. A család – Bálin Endrével és annak családjával együtt egy közös és szűkös társbérletbe kényszerült, a Rottenbiller utcában. Jakovits több szobrát – a fennmaradt fényképek szerint a legszebbeket – megsemmisítette, és le is állt. Ezek után az Állami Bábszínházban dolgozott, a családjáról gondoskodott, és szobrot egy ideig nem készített.

1954-től kezdve a Rottenbiller-„kolónia” amúgy is nehéz életét nagyon megterhelte a Jaki és Iri, vagyis Júlia férje és Bálint felesége – Júlia húga – között kialakult szerelmi kapcsolat, amitől 1956-ban Vajda Júlia és két gyereke egy évre Lundba, 1957-ben pedig Bálint Párizsba menekült. Bálint Endre öt év után tért csak vissza, amikor a számára sérelmes viszonynak már vége lett. Az együttlakás azonban ekkor sem ment könnyen. Jakovits kiszorítva érezte magát. „Mikor Bálint Endre 1962-ben visszatért Párizsból – nyilatkozta később – nemcsak a szobáját adtam át, ahol addig dolgozni tudtam, hanem a »királyságomat« is.”

Vajda Júlia és Jakovits nem éltek már igazi házasságban, de az utolsó pillanatig Jaki volt a segítség, az erő, akire Júlia a gyakorlati dolgokban támaszkodhatott, és akivel akarva-akaratlanul is mindent meg kellett beszélniük. Jaki biztosította Bálint távollétében a Rottenbiller – az ott élő két család – megélhetését, Vajda Júlia párizsi tartózkodása alatt – de még talán korábban is – ő látta el a gyerekeket. Párizsban is ő tartotta Júliában Budapestről a lelket, biztatta, munkára ösztönözte. Majd közvetlenül azt követően, hogy a lakásba új lakó érkezett, mert megszületett Bálint István kislánya, az ő gyerekei pedig leérettségiztek, távozott: 1965-ben végleg elhagyta a Rottenbillert, Budapestet, és az Egyesült Államokba költözött.

Amikor Jaki elment, Vajda Júlia azonnal kivette fényképét a könyvespolcon lévő szecessziós ezüst rámából, és kicserélte Vajda fotójára. Nem haragból tette, csak rögzítve, hogy egy fejezet véget ért. Kapcsolatuk megmaradt, de le is zárult, s Júlia mintha végre nyugalmat talált volna. Lassan a Rottenbilleren is tisztulni kezdett a kép. 1967-ben Bálinték is elköltözhettek egy számukra kiutalt műteremlakásba. A lakást addig uraló férfiak megnyugtató távolságra kerültek, és Vajda Júliának életében először saját műterme lett.