Jelek és struktúrák – Vajda Júlia 1960 környékén kezdte, és a 60-as évek első felében nagy sorozatokban készítette az egyszerű jeleket szintaktikai rendbe állító munkáit. A töprengés és az átmenet időszakait e lapok megsokasodása jelezte. 1960 legelején érdekes levelet írt az ekkor már Düsseldorfban élő Szabó Lajosnak: „Kedves Lajoskám, képzeld, sikerült hozzájutnunk egy Mathieu tanulmányhoz, »Arisztotelesztől a misztikus absztrakcióig«, 1959, L’Œil – most éjjel olvastam el […]. Mit szólsz ahhoz, hogy a jelből akarja megalkotni a jelzettet? Talán ez a legizgalmasabb része az egész írásnak […]. Vajda Júlia érdeklődésére nézve árulkodó még a mondat: „Volt alkalmunk egy fiatal barátunk révén hanglemezről megismerni a szeriális és elektronikus zenét.” A levél azt a felismerést mutatja, hogy a festészet eszközei – a vonal, a szín, a folt, az árnyalat – „jelek” vagy „szavak”, amelyek nem önmagukban jelentéshordozók, hanem a többi jel társaságában, a velük alkotott struktúrában – a jelek együttesének szövetében – nyernek értelmet. A jelentés a struktúrán belül születik meg.
